21.rész Elrabolva

Másnap próbáltam kikecmeregni az ágyból és felöltözni. Nagy nehezen sikerült. Luke már lent reggelizett a konyhában. Én is lementem és megkajáltam, de inkább csak a kaját kutyultam össze. Nem bírtam másra gondolni, csak is arra, hogy Luke elmegy. Már a szemem sarkában gyülekeztek a könnyek, de próbáltam visszafojtani. 10 óra fele elkezdtünk készülődni. Tom, Antony, Takara, Zack és Castiel velünk jöttek a többiek itthon elbúcsúztak Luktól. Beszálltunk a limóba és elindultunk a reptér felé. Másfél óra múlva odaértünk és kipakoltuk a csomagokat. A gép 20 perc múlva indult. Ezen percekben mindenki elbúcsúzott tőle kivéve engem. A szívem időnként kihagyott egyet, ott álltam legyökerezett lábbal és lehajtott fejjel. Egyszer csak valaki megölelt hátulról. Rögtön felismertem azt a személyt. Más nem váltott ki belőlem ilyen érzést mikor megölelt. Az ölelés végeztével megfordultam és mélyen Luke szemébe néztem. Nagyon meglepődtem mivel könnyes szemmel nézett ő is rám.

         

 Összeszorult szívvel öleltem át. Nagyon szeretem és nem akarom, hogy elmenjen, de már késő.
-Búcsúzásképp hagy adjak még valamit.-majd  kezembe nyomott egy képet amin mi ketten voltunk.-Ja és még valami.-a mondatot befejezve megcsókolt, de ez nem olyan volt mint a többi. Öt perc elteltével már a gépen volt mi pedig néztük, ahogy a gép felszáll. Sírás fojtogatva rogytam a térdemre, arcomat a kezembe temetve bőgtem. Nem bírtam a fájdalmat. Tom és Takara felállítottak a földről majd Tom szorosan megölelt. Sajnos ez sem enyhítette a fájdalmam. Visszaültünk a kocsiba és hazafele vettük az irányt. Kiszállva a kocsiból elkezdtem futni egyenesen az erdő felé. Ott leültem egy fa tövébe és megint elkezdtem sírni. Fél órán át csak sírtam, közben meghallottam, hogy valaki közeledik felém. elfordítottam a fejem és egy igen csak rusnya alak tekintetében botlottam meg aki egy zsebkendőt szorongatott a kezében. Felálltam és futottam, futottam, ahogy csak a lábam bírta. Mikor már úgy éreztem, hogy elhagytam azt a pasast valaki az arcomhoz szorított egy puha anyagot. Ekkor minden összeállt. Az a fura alak az akitől az előbb menekültem. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem sikerült. Éreztem ahogy elgyengülök és minden elsötétül körülöttem. Elájultam. Valami raktár szerűségben kötöttem ki. Senki nem volt ott csak egy ágy és egy kis asztal. Lekuporodtam a földre és csak bámultam magam elé. Az ablakon keresztül fény jutott be a szobámba, ez kicsit megnyugtatott, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni.

                      

Nem tudtam mennyi az idő ezért a sötétségből következtetve próbáltam bemérni. Az ágyra feküdtem. Nem tudtam aludni, egész éjjel csak forgolódtam. Egy rossz álom volt.~ Én szerepeltem benne, ugyanúgy aludtam, de felkeltem egy sikolyra. Az ajtóm tárva nyitva volt, kimentem és egy hosszú folyosón mentem végig mikor megláttam Castielt és Lukot megkötözve egy szobában.~Sikítva felültem és körülnéztem a szobában. 
-Huh..csak egy álom. De vajon hol vagyok???-kérdeztem, de nem tudom miért mondtam ki hangosan mivel rajtam kívül senki más nem volt ott. Ekkor egy hang válaszolt nekem ami megcáfolta ezt.
-Egy raktárban kedvesem.- a szívem kihagyott egyet mikor meghallottam egy férfi hangot.
-Mit akar tőlem???-kérdeztem szemrehányóan 
-Nem én a főnökünk. Ő majd mindent elmagyaráz neked.-aha, szóval többen is vannak. Gondoltam , hogy nem lesz könnyű megszökni innen. 
-Na és mikor találkozhatok a maga főnökével???
-Hamarosan kedves, hamarosan.-mondta és kiment a szobából. Valahogy ki kell jutnom innen. Pech, hogy nincs nálam ilyenkor a telefonom. Mivel éjszaka közepe volt, így próbáltam vissza aludni. Bárcsak ne ment volna el Luke. Akkor ez nem történt volna meg. Na mindegy. Nem érdekel milyen áron de kiszabadulok erről a mocskos helyről, ha törik, ha szakad.