31.rész Meglepetésvendég

Korán keltem és csak akkor tudatosult bennem, hogy bealudtam azután a csodás este után. Ez vagyok én, hogy lehetek ilyen....ilyen....nem is tudok mit mondani magamra. Castiel békésen aludt mellettem. Olyan ártatlan arca van amikor alszik. Próbáltam úgy kimászni az ágyból, hogy ne keltsem fel de ez lehetetlen volt.
-Nyugi, nem szökök el.-mondtam rámosolyogva
-Nem úgy tűnik.-mondta kinyújtózkodva és megfogva a kezemet visszarántott pont úgy, hogy ráestem. Ő kacagni kezdett én meg azon kezdtem el nevetni ahogy ő nevet.
-Te mit nevetsz???-kérdezte egy puszi keretében
-Azt, hogy te, hogy nevetsz.-mondtam válaszul. Az ujjaim gyengéden végighúztam a felsőtestén és éreztem ahogy kirázza a hideg. Elmosolyodtam és nyomtam egy puszit az orrára. Felkászálódtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Elvégeztem a reggeli teendőket és a szekrényemhez fordulva kivettem abból egy felsőt, a kedvenc pulcsimat, és egy farmernadrágot. A fiókokból egy zoknit és egy melltartót.

 A fürdőből kilépve Castiel magához húzott és szorosan ölelt magához, hogy még véletlenül se próbáljak elszökni tőle. Bár ki akarna. Már 10 perce álltunk úgy mozdulatlanul és már a lábam zsibbadni kezdett. 

-Castiel már a lábam zsibbad.-mondtam levegőért kapkodva

-Nem érdekel. Olyan jó így, végre csak az enyém vagy. Nagyon szeretlek Diana és ezt nem csak úgy mondom. Így is érzek.-mondta érzelmekkel teli. Tudtam, hogy így is érez, mert már bizonyított nálam. Amiket értem tett. Amikor megvédett Deborah-tól. Sokat köszönhetek neki. Az életemet. Ezen felül meg úgy érzem, hogy viszont szeretem őt. Olyan szenvedéllyel próbáltam megcsókolni, hogy azt ő is érezze. Kamatostul visszafizetem minden szeretetét amit Cast adott nekem. Ajkaink elválta után kézen fogva lementünk a lépcsőn egyenesen a konyhába. Lara csak mosolygott ránk majd tovább készítette a reggelit. Mi leültünk az asztalhoz és vártuk a többiek érkezését. Mindenki egyszerre vonult le a konyhába félkómásan. 

-Jó reggelt.-köszöntek sorjában mindannyian miközben az asztalnál foglaltak helyet.

-'Reggelt.-böktük oda nekik egyszerre Castiellel.

-De összhangban vagytok.-szólt oda nekünk az asztal másik végéből Ben

-A helyedben befognám a csőröm.-mondtam álmosan. Lara elfogyasztott reggelije után hívott minket a menedzserem, hogy nemsokára itt lesz értünk a következő próbánkra. Így is volt. Beszálltunk és indultunk a próba helyszínére. Ez már főpróba volt a ruhákkal fényekkel együtt. Castiel gitározott, Lys énekelt, Tom és én ugyancsak gitároztunk. A próba simán ment. Minden rendben volt és zökkenésmentesen játszottuk a számokat. 

Közben Castiel játszotta a Casanova-t. Mintha tudná is.A főpróba után indultunk is haza, hogy kipihenhessük magunkat holnapra. Már délután 3 óra volt amikor csöngettek. Mivel senki nem volt hajlandó felemelni a valagát így én mentem ajtót nyitni. A szavam is elakadt amikor megláttam Luke-ot az ajtóban tele bőröndökkel. 

-Mi van már meg sem ölelsz???-nézett rám egy szerény mosoly keretében. A gyönyörű mosolya és a szemei ugyanolyanok mint voltak. Szinte alig változott valamit.

-De.-nyögtem ki. Ő letette a kezéből a bőröndöket a földre és jó szorosan átölelt.

-Gyere beljebb.-mondtam végül. Szegényt ott tartom az örökké valóságig az ajtóban. Igaz nem lett volna rossz idő csak a szél fújt. Mikor bentébb tuszkoltam Lukot a nappaliba ahol a többiek örvendezve vették körül Lukot. Már nem azért, de nem örökre ment el. Lehuppantam a kanapéra Castiel mellé ő meg átkarolta a vállam. 

-Te nem mész oda???-emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

-Minek, majd találkozok vele még. Nem mindegy, hogy most vagy később beszélgetek vele.-mondta morcosan

-Nekem édes mindegy.-mentegetőzve kaptam a kezem elé. Még a végén én leszek a  hibás.

-Ti együtt vagytok???-szólt ki a tömegből Luke. Csak akkor vettük észre, hogy milyen helyzetben vagyunk. A többieknek nem is mondtuk még el, hogy járunk.

-Ti együtt vagytok és nekem nem is szóltok???-nézett ránk mérgesen Tom

-Bocsi, elfelejtettük.-mondtam a röhögés határán

-Elfelejtetted, persze. Na, de ennek én csak örülni tudok.-és közelebb hajolva a kezével összekócolta a hajam.

-Most meghalsz.-mondtam és álltam volna fel amikor Castiel visszahúzott magához és egy csókot lehelt a számra. 

-Igen járunk. Baj???-kérdezte a flegma királyom

-Nem. Én ennek csak örülni tudok, hogy bubuka boldog.-szólalt meg Ben. A ,,bubuka" becenevet még kiskoromban kaptam tőle. Már nem emlékszem, hogy honnan.

 -Akkor jó és hogyha most megbocsát a díszes társaság mi elvonulnánk.-húzott maga után Castiel egészen a szobájáig.

Folyt.Köv.